Sims 4 Évszakok? Tudj meg többet MOST, kövesd a Simperceket a Sims Tales oldalon!

2017. február 27., hétfő

,

Tavaszi elhavazódás - Háztáji hírpercek


Bár ez a januártól decemberig tartó tavaszi fáradtság elég sokat kivesz belőlem, azért még mindig több időt áldozok a Simsre, mint a pihenésre.
Hogy ez jó-e, vagy rossz, azt nem az én tisztem eldönteni - hanem a belgyógyászomé meg a háziorvosomé -, ezért inkább a lényegesebb dolgokról írok egy picikét.
Új projektbe kezdtem:

Pár nappal ezelőtt egy nagyon kis alapötletből indult ki a dolog, amit aztán az ST-s adminchaten továbbfejlesztettünk, én pedig - egyelőre a többiek tudta nélkül - felfulloztam. Már csak a megvalósítás várat magára, egyelőre próbálom összeszedni hozzá a megfelelő ihletet.
Annyi bizonyos, hogy ha sikeres lesz, akkor már meg is van az éves projektem. :)

Veszett Kutya:

Már elindult a visszaszámlálás a megjelenésig, és annyira izgulok, hogy hirtelen bármi mással foglalkozni akarok - ezért is lett hirtelen három vadi új történet ötletem, amiket valószínűleg a Noktürnnel tandemben fogok megvalósítani. 

Képszerkesztés: 

Pár napja megint mélyebben elmerültem a képszerkesztésekben. Tudom, hogy az itthoni Sims berkeken belül sokan begyöpösödött gondolkodásúak ezzel kapcsolatban, de végül - bár sokáig tartott - rájöttem, hogy én nem akarok adni ezeknek az embereknek a szavára. 
Valaki így csinálja, valaki úgy, valaki pedig egyáltalán nem csinálja - na és? Nincs ezzel az égvilágon semmi baj. 
Szóval jelenleg azon vagyok, hogy a kissé megkopott tudásomat némileg felfrissítsem és kiaknázzam a manip adta lehetőségeket. 

Valami készül: 

Időközben újra elővettem egy régebbi projektemet is, és most teljes gőzzel dolgozom rajta. Videók, írott és évekkel ezelőtt kinyomtatott tutoriálok mind előkerültek - szóval kérnék némi icipici drukkot, hogy pár héten belül prezentálhassam a végeredményt. ;)


Tovább

2017. február 24., péntek

, ,

Veszett Kutya


A mai napon, Thea gondozásában kikerült a VKNY ajánlója a Sims Tales-re, ami azt is jelenti, hogy egy hét múlva premier.
Körömrágás és idegbaj - betöltve; izgulás indul:
10.
9.
8.
7...

Viccet félretéve: van bennem egy átlagos(nál kicsit nagyobb) feszültség - túl régen volt már utoljára, hogy hosszabb történetet publikáltam. Tudom, hogy leghamarabb jövő pénteken fogok megnyugodni, abban a pillanatban, mikor kikerül az első fejezet.
Akkor valahogy megmásíthatatlanná válik az egész. :D
Tovább

2017. február 22., szerda

, ,

Ajánló - Martine's Simblr


Ma egy újabb ajánlót hoztam - ezúttal a Sims 3/Sims 4 teleképítés egyik jól elrejtett, de kiemelkedő alakját: Martine-t.
Nem véletlenül használtam a "teleképítés" szót - ő ugyanis nem csak szimpla házacskákkal örvendezteti meg a nagyérdeműt, hanem pl. a fentebbi képen látható lenyűgöző tengerparti sétánnyal, és egyéb közösségi területekkel is.

Tovább

2017. február 20., hétfő

,

Veszett Kutya Nyomozóiroda


Veszett Kutya Nyomozóiroda

Nagyon izgulok.
Attól függetlenül, hogy éppen egy elég nehéz időszakban gázolok két lábbal, igyekeztem minden tőlem telhetőt beleadni ebbe a történetbe.
Úgy érzem, lehetett volna sokkal jobb, és már jó előre sajnálkozom, hogy nem tudtam elkapni egy megfelelőbb állapotot, amikor sokkal kiválóbbra, sokkal többre, sokkal intenzívebbre írhattam volna - de amint arra egy kedves barát felhívta a figyelmem, mindig van megfelelőbb lelkiállapot. :)
Szóval a lényeg, hogy bár ez a tudat egy cseppet sem nyugtat meg, azért nagyon reménykedem benne, hogy kedvelni fogjátok majd a történetem, ha végül megjelenik. *.*
Tovább

2017. február 19., vasárnap

,

Kilépés a komfortzónából


Két napja próbálgatom az előző posztban említett programot, és abszolút módon szerelmes lettem, alig bírom kivárni, hogy ezzel forgathassak. *.*
A fenti szerkesztetlen (viszlát, Photoshop!) képet lőttem vele a játékomban fél órával ezelőtt.
Igen, a játékomban.
Tovább

2017. február 17., péntek

,

CsakDumálok - Az a baj a megszállottsággal...


... hogy marhára időigényes.
Ma Tegnap hajnali tíz órakor rám szakadt a feltartózhatatlan vágy, hogy megpróbáljak egy spéci programot a Sims 3-mal ötvözni. Mivel grafikai progiról van szó, ezért arra gondoltam, hogy először gyorsan felépítem a fotózáshoz a helyszínt, meg beteszek egy vagy két simet, hogy aztán a próba alatt csak fotózni kelljen. (Kicsit féltem, mert bár elvileg nem terheli meg a gépet feleslegesen az említett program, de mégsem akartam kockáztatni, úgy véltem, 5-10 perc próba is elég lesz elsőre, míg lövök néhány képet és kipróbálom a beállításokat.)
Jelenleg ott tartok, hogy a progi még fel sincs telepítve, viszont készítettem hat teljesen új simet, akikről még gőzöm sincs, mire fogom őket használni (statiszták?)...
... Ez a baj azzal, ha beszabadulok a családszerkesztőbe.
Csak annyi lett volna a dolgom, hogy megnyitom az előre elmentett simeket, kiveszek kettőt, rányomok a pipára, beteszem őket a berendezett díszletbe, és kész.
De neeem.... Mert ahogy beléptem a családszerkesztőbe, első blikkre sikerült rákattintanom egy félig elkészített, ázsiai beütésű simemre, és úgy gondoltam, ha már itt az alkalom, akkor gyorsan befejezem. (Ő lett a kis kócos, fekete hajú Adrian.)
De ha már van ázsiai fiúm, akkor kellene egy lány is, nem?
Szóval délután háromra készen volt Yuki is.
Viszont miközben Yukinak kerestem fülbevalót, megtaláltam a pár napja letöltött tetoválásokat, és feltétlenül alanyok kellettek a kipróbálásukhoz - így készült el a további négy sim, mert hát sok tetkót szedtem le a VKNY egyik mellékszereplőjének...
Hogy miért nem az említett mellékszereplőn próbáltam ki őket?
Jó kérdés.
Nagyon jó kérdés. 
Hát, így telt el a szabadnapom...


Tovább

2017. február 14., kedd

,

Ajánló - Sims 4-es történet - Pixelsinmyveins


Hónapok óta, akármikor felmerül a Sims 4-es történetírás témakör, mindig egyetlen név lebeg előttem. Ő az, akinek sikerült ebben a - saját véleményem szerint - bohókás és rajzfilmszerű játékban olyan világot és karaktereket alkotnia, amit és akiket pityergős gyönyörűséggel lehet csak szemlélni.


Sci-fi rajongóknak egyszerűen kihagyhatatlan -  legyen szó akár inspiráció- és ötletgyűjtésről, akár szimplán csak a galaxisban való elmerülésről, Pixelsinmyveins történetei és képei egészen biztosan mindenkit megihletnek.

Kattints tovább és olvasd el a bővebb, képekkel tarkított leírást is!
Tovább
, , ,

Valentin Napi letöltéscsomag - Be My Valentine


Eljött a Szerelmesek napja (), én pedig ennek örömére készítettem néhány letölthető tartalmat a Sims Tales látogatóinak Sims 3 és Sims 4 témában.


A Sims 4-es ház és a felsők már jó ideje készen vannak, a Sims 3-as pózoknak pedig pár napja feküdtem neki, mert szerettem volna minél több típusút, szélesebb körben felhasználhatóakat készíteni.
Még mindig van bennem egy parányi remény, hogy idővel egy olyan magyar alkotóközösség alakulhat meg, amely az egyedi tartalmak gyártásában kimagaslóakat alkot - azt hiszem, a legtöbbeket még mindig a nyelvi problémák és az "á, nem megy, feladom!" hozzáállás tart vissza attól, hogy jobban elmerüljön a CC gyártásban.
Pedig alkotni jó dolog, és most én is a publikált kreátor nyugalmával dőlhetek hátra, kiélvezve a pózolás utáni nyugalmat. :)

Aki pedig szeretné letölteni a fent látható cókmókok valamelyikét, az kattintson IDE, és töltögessen szorgalmasan. :)
Tovább

2017. február 12., vasárnap

,

Ajánló - Alverdine Sims


Mostanában nem igazán van sem időm, sem inspirációm a házak építéséhez, viszont a Veszett Kutya forgatásához szükségem volt néhány normálisan kinéző és lakható épületre, ezért a neten kezdtem keresgélni a megfelelő paraméterek után.
Így akadtam rá Alverdine Sims fantasztikus letölthető házaira - az az igazi romantikus, new englandi stílus köszön vissza a képernyőről (és immár a játékomból is), ráadásul minimális egyedi tartalommal, viszont szinte hihetetlen részletességgel. :)

Kattints tovább, és szemezgess a lenyűgöző alkotások között!
Tovább

2017. február 7., kedd

, ,

HírAdás - Noktürn


Bár a VKNY még meg sem jelent, de az elmúlt két hétben annyi ötletem és ihletem lett a következő történetemhez, hogy 4 egész fejezetnyi szöveget hoztam hozzá össze párbeszédekből, leírásokból, jelenetekből és szimpla ötletelésekből. 

Már most tudom, hogy amint felkerül a Veszett Kutya első fejezete, még aznap este nekiülök megírni a Noktürnt (és ezt a pillanatot már nagyon várom), ám addig is összeszedtem némi ízelítőt arról, hogy miről is szól majd a történet. 

Tovább

2017. február 5., vasárnap

,

VKNY - Luc


(Jean-)Luc Slater

Már javában a VKNY írásának közepén jártam, amikor egy szimpla elgépelésből felmerült bennem egy kissé őrült, extravagáns karakter ötlete, így aztán másnap felébredve nekiültem a Családszerkesztőnek, és fel sem álltam, amíg készen nem lett. Sok-sok órányi munkám van ebben a simben, de nagyon büszke vagyok rá, mert pontosan olyan lett, amilyennek megálmodtam. :)

Tovább